Eladó Weboldal
 Szülés, nevelés

Gaál Tímea

Gaál Tímea

klinikai- és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus

Gyermek- és ifjúsági szakpszichológusként dolgozom immár 15 éve a Zala Megyei Kórház Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Gondozójában. 2008 óta magánrendelés keretei között is fogadom a hozzám fordulókat.

 kérdésem van  kérdések-válaszok  ismerje meg a tanácsadót

kérdések-válaszok

 kérdésTisztelt doktornő!8 éves lányomMalév kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Kb. 1,5 éve kegyőzött nála a vihartól való félelme mely most már egyre rosszabb. Nem akart elmenni iskolába a kicsit felhős napokon, folyamatosan nézi a felhőket mégha nincsenek ő akkor is aggódik. Sajnos 2 hónapja majdnem leesett a lóról,megijedt de továbbra is felült rá igaz aggódva. Most már nem ül rá,de nagyon szeretné pedig. A lovaglás nagy szerelme, 3 éves kora óta lovagol,és versenyeken is ügyes volt nagyon. Alapvetően ő mindig egy kicsit félénk félősebb volt,amugy meg igazi jo kislány, szófogadó, nagyon ragaszkodik a családhoz,talán egy kicsit túl érzékeny, könnyű megbántani. Sajnos a félelmei egyre jobban eluralkodnak rajta,és mi nem tudjuk hogy segítettünk. Gondolkozunk szakember bevonásán. Önnek mi a véleménye?Továbbá még szeretném megkérdezni hogy a magánrendelésérek van e lehetőség elmenni.


 válaszTisztelt Szülő!
Az Ön által leírt probléma súlyos, és egyre szélesebb életteret felölelő szorongásos állapotot jelez, amely idővel a lánya életének egyre több szeletét, szegmensét fogja "bekebelezni", korlátozni. Mindenképpen ajánlom szakember mielőbbi bevonását a helyzet megoldására! Én jelenleg gyermekem születése miatt nem dolgozom, így nem tudom Önöket fogadni. Jó szívvel ajánlom kollégáimat a Gyermekpszichiátriai Gondozóban (telefonos bejelentkezés, időpont egyeztetés a 92/596-690-es telefonszámon szükséges, az ellátás térítésmentes, beutaló nem szükséges). Amennyiben magánrendelést szeretnének igénybe venni, annak elérhetőségeiről is a Gyermekpszichiátrián tudnak további felvilágosítással szolgálni.
Üdvözlettel: Gaál Tímea

 kérdésKedves Tímea!

A következő kérdéssel vagy gonddal fordulok Önhöz. Van egy 5 éves kisfiam, akit egyedül nevelek. Az apjával már 4 éve nem vagyunk együtt. Az apa rendszeresen találkozik a fiával, és elég jó a kapcsolatuk, ami szerintem részben nekem köszönhető. A nyáron is több hétre elviszi magához a fiamat, aminek a fiam nagyon örül. A kérdésem az lenne, hogy nem hiányzom a fiamnak. Havonta 1-1 hétre viszi el az apa a fiamat, és én ez alatt az időszak alatt többször is fel szoktam hívni telefonon, és egyszer megszoktam látogatni, de most kijelentette, hogy nem hiányzom neki, és ne is menjek. Mire én mondtam, hogy nekem hiányzik, az ő válasza az volt, hogy én meg nem hiányzom neki. Igaz, hogy az apánál nincsenek szabályok, semmi korlát nincs, azt csinál amit akar. Én meg követelek tőle a korának megfelelő dolgokat. Pl. rendrakás, vagy közös étkezések. Vagy ha mondok valamit akkor arra figyeljen és válaszoljon. Mert felvette azt a szokást, mint amit az apja is szokott, hogy kérdezek, és nem felel, nem reagál semmit sem, és többször kell tőle megkérdezni, hogy válaszoljon. Vagy ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy azt ő szeretné, mondjuk nem nézhet mesét, mert megyünk vacsorázni, akkor elkezd hisztizni, és ilyenkor az apját hívja. De ha nincs az apjánál és haza érek a munkából, (amúgy a mama vigyáz rá a nyáron, akit nagyon szeret és neki szót is fogad.) akkor ugrik az ölembe és azt kiabálja, hogy nagyon hiányoztam, és alig várta, hogy hazaérjek, vagy ha megyek valahova, kérdezni, hogy mikor jövök mert mert nagyon hiányzom neki. De akkor miért nem hiányzom neki, ha az apjával van? Már arra is gondoltam, hogy egyáltalán nem fogom hívni abban a hétben míg az apájánál van, és nem is megyek meglátogatni. Nem tudom, hogy mit rontottam el. Amúgy nagyon ügyes okos értelmes kisgyerek, aki eléggé kezelhető, de a másik gond még, hogy nagyon barátkozó. Idegenekkel simán le áll beszélgetni, főleg, ha gyerek is van a közelben. Ha elmegyünk a parkba, és ott vannak gyerekek, nem is figyel rám. Elkezd játszani a gyerekekkel, és nem is érdekelné, ha én otthagynám, észre sem venné. Ezt csak azért kérdezem, hogy gond-e, mert van a családban egy másik hasonló korú kisfiú, aki épp az ellenkezője. Ragaszkodik az anyjához, a szülei nélkül nem is marad el a maminál még egy napot sem. Egyáltalán nem áll szóba idegenekkel, és pont az ellenkezője az én fiamnak. Tudom, hogy minden gyerek más, de normális, az hogy nem hiányzom a fiamnak, akivel amúgy nagyon jó a viszonyom, szeretjük egymást nagyon, és sokak vagyunk együtt, sokat játszunk és olvasunk. Kérem adjon tanácsot.
Lenne még egy kérdésem, az a másik kisfiú, akit említettem rokon gyerek, 6 éves, és mostanában elkezdett dadogni. Azt vettük észre, hogy csak akkor ha az anyjával beszél, igaz, hogy az anyja állandóan rendre utasítja, hogy pl. hogyan fogod a kést és a villát, ne szürcsölj, ne büffiz, mert csúnya dolog, ne pukizz, mit csinálsz, hogy csinálod, általában mindig valamivel feszültségben tarja. Ha nincs ott az anyja, akihez amúgy nagyon ragaszkodik, akkor normalizálódik a beszéde. Persze az anya azt gondolja, hogy az én fiam és mi vagyunk rá rossz hatással, ezért nem is akarja engedni, hogy találkozzon a két gyerek, pedig nagyon szeretik egymást, és nagyon jól eljátszanak együtt. Szinte felszabadul a két gyerek együtt. Logopédusnál jártak, mert pösze volt a kisfiú, de mivel ez a gond megszűnt, ezért nem kell tovább vinniük. A dadogásra a logopédus azt mondta, hogy majd elmúlik, és hogy biztos, hogy a környezetváltozás okozza. Most erre hivatkozva, az anya nem engedi el hozzánk és a mamihoz a kisfiút. Aki viszont ha ott az apja, vagy én akkor nagyon szeret nálunk lenni. Ezért sokszor van, hogy a gyereknek kell kikönyörögnie, hogy jöhessen hozzánk, ami szerintem megint csak egy frusztrációt okozhat neki. Mit tanácsol? Válaszát előre is köszönöm. 40-es anya


 válaszKedves Édesanya!
Soraiban elsősorban a fiáért való túlzott aggódás fogalmazódik meg, úgy tűnik teljesen alaptalanul. Amit a kisfiúról, a viselkedéséről ír, mind arról tanúskodik, hogy Ön nagyon jól, szépen, a szükséges keretek között tartva, biztonságban, biztonságos kötődésre neveli őt. Ezt jelzi, hogy szívesen barátkozik másokkal, hogy nyitott az emberi kapcsolatok felé, bizalmat szavaz nekik, és életkorának megfelelő kíváncsisággal, lendülettel, figyelemmel fordul a kortársai, a gyerekek felé. Annak ellenére, hogy a gyermek édesapjával régóta nem élnek együtt, mégis sikerült egy olyan kötődési mintát átadnia, amellyel a fia biztonságban, jó érzésekkel telve tölti édesapjával a nekik kijáró időt. Mégis nehezményezi, hogy nem "hiányzik" a gyermekének, ha ő az apjával van. A hiány azt hiszem elsősorban Önben jelentkezik, Önnek, az Édesanyának van szüksége arra az érzésre, hogy a fia ugyanúgy ragaszkodik Önhöz az apával töltött napokon is, mint amikor kettesben vannak. Higgye el, hogy fia érzései nem változnak Ön iránt a külön töltött idő dacára se! Más kérdés, hogy ennek adja-e jelét, minden alkalommal - és leveléből úgy tűnik, hogy ez elég gyakran megtörténik -, szinte időt sem hagyva a gyermeknek arra, hogy az édesanyja hiányozhasson neki. De valóban jó lenne, ha a kisfia minden alkalommal, amikor az édesapjával van, Ön után "sírna", illetve hangoztatná, hogy hiányzik neki? Ez azt jelentené, hogy nem érzi jól magát az apával, hogy az ott töltött idő számára nyűg, teher, amelytől mielőbb szabadulna. Jól érzi magát az édesapjával, aki feltehetően nagyon szereti őt, ugyanúgy, ahogy Ön, még akkor is, ha a nevelési elveik olyannyira különbözőek is. Próbálja meg elfogadni, hogy a kisfia Ön nélkül is jól tudja magát érezni, megnyugodva abban az érzésben, hogy az apa is megfelelően, a gyermeknek biztonságot nyújtva szereti őt. Ha nem így lenne, és Önt hiányolná minden egyes alkalommal, akkor minden apai láthatás, találkozás trauma lenne a számára, amelynek újra, meg újra kiteszik őt. El kell fogadnia azt a tényt is, hogy a gyermekek, főleg az ennyire kicsik, még nem tudják úgy megfogalmazni az érzéseiket, ahogyan azt a felnőttek szeretnék. Az, hogy nem mondja: "Anyuci hiányzol", nem azt jelenti, hogy nem jut eszébe az Édesanyja, vagy ne gondolna Önre. De az apával töltött idő elsősorban kettejük ideje. Felteszem az édesapa sem hívja fel minden nap a gyermeküket, hogy aznap gondolt-e rá, hiányzott-e neki... A gyerekekkel folytatott kommunikációnak ebben az időben más témákra kell fókuszálnia, pl. arra, hogyan telt a gyermek napja, de ezt sem kikérdezés formájában, inkább "rávezetéssel": "olyan szép idő volt ma, arra gondoltam, talán elmentetek játszóterezni" stb. Ellenkező esetben a kicsi úgy érezheti, számonkérik őt, elszámoltatják az apával töltött idejéről. Az Ön érzéseinek kimondása bűntudatot kelthet a gyermekben, számára az Édesanyja szomorúsága, hiánya azt jelenti, hogy amíg ő apával jól tölti az idejét, addig anya nélküle szomorú, magányos, boldogtalan... mintha az Édesanyja boldogsága egyes-egyedül az ő felelőssége, feladata lenne. Ne terhelje rá ezeket az érzéseket, hiszen kiválóan boldogul ebben a válás utáni helyzetben, kettejük között lavírozva. Az Ön érdeme is, hogy a kisfia ilyen jól viseli ezt az élethelyzetet, hogy ennyire nyitott, barátságos, felszabadult gyermek. Szemben az unokatestvérrel, akinek magatartása, társas viselkedése inkább szorongásról, gátlásosságról tanúskodik. Valószínűleg az édesanyja viselkedése, hozzáállása nem teszi számára könnyebbé a helyzetet. Dadogásának is lehet oka az Ön által leírt anyai bánásmód. Sajnos ezen Ön nem sokat tud változtatni, nem is az Ön feladata. Persze nehéz lehet látni a gyermek küszködését. Próbálja meg esetleg a gyermek apján keresztül (ahogy példaként írta is) menteni a menthetőt, vagyis elérni, hogy a rokon kisfiú többet lehessen Önökkel.
Üdvözlettel: Gaál Tímea

 kérdésFiam 14 éves lesz szeptemberben. ADHD és autista. Az utóbbi időben mindennapos dührohamai lettek. Az iskola már három éve nem engedi hogy járjon suliba magántanulosdira kényszerítették idén napi három órát kap egyet az osztály al a többit külön egy tanárral. Ritalint szed eddig 40mg most állunk rá 50mg. Nagyon szeretne egész nap suliban lenni de a jelenlegi nem engedi más meg nem lenne ahová be tudna járni max még Zalaegerszeg de nem merek már sulit megkérdezni mert félek az elutasítástól. Jelenleg is speciális gyógypedagógiai suliba jár. Dührohamai miatt beírásokat kap meg hívogatnak a suliból napi három órát van csak ott pedig és akkor még a gyógyszer is jobban kell hogy használjon.


 válaszTisztelt Érdeklődő!
Problémája kapcsán javaslom, hogy beszéljen a gyermek kezelőorvosával, akivel a fenti dilemmáit megoszthatja. Iskolaválasztás kapcsán segítségére lehet a Megyei Pedagógiai Szakszolgálat is, ahol a gyermek számára megfelelő oktatási intézményt jelölhetnek ki.
Üdvözlettel: Gaál Tímea

 kérdésKedves Tímea!
Segítségét kérném a következő problémával kapcsolatban. Kisfiam 4 éves múlt, és az óvodából már többször jelezték, hogy agresszív a gyerekekkel. Ők is már mindent megpróbáltak a problémát kezelendő, ki vették a csoportból, nem engedték a többiekkel játszani stb. Amikor azonban a csoportból kivették ő nagyon jól elvolt az óvónénivel egyedül. Ha sérelem éri, kiválasztja a leggyengébb gyereket és mindegy milyen sérelem volt rajta áll bosszút. Otthon van egy 10 éves testvére, akivel szintén vannak összetűzések, de nem ilyen durvák, könnyen lerendezhetők. A óvodában viszont már a szülők is felszólaltak a viselkedése ellen, mindig van akit bánt (harap, csíp, üt). Az ovónénik szerint már csak eljátsza a megbánást, nincs mögötte valódi érzelem. Már megküldték a Nevelési tanácsadó fele a kérelmet a vizsgálatra, de én szeretnék előbb is eredményt. Ön szerint mit tegyünk, mit nem tegyünk? Igazából csak nagyobb csoportban van vele probléma.Végső elkeseredésben írok Önnek, kérem a tanácsát. Andrea


 válaszKedves Andrea!
Számos oka lehet annak, ha egy kisgyermek ennyire szélsőséges viselkedést mutat. Ezt látatlanban nehéz megfejteni. Lehetnek mögötte aktuális családi változások, akár egy egyszerű költözés, vagy családtag betegsége, esetleg párkapcsolati feszültségek, élethelyzeti változások, mint munkahelyváltás, munkanélküliség stb. Maga a közösség is lehet kiváltó ok, ha az Önök gyermeke nem szereti más gyermekek társaságát, zavarja őt a jelenlétük, a zajongásuk. Még csak 4 éves, nem sok lehetősége van arra, hogy a feszültségét más módon mutassa ki, vagy vezesse le, mint az agresszió. Javaslom várják meg a Nevelési Tanácsadó vizsgálatát, ők szükség szerint a közösségben is meg tudják nézni a gyermek viselkedését, így pontosabb képet kaphatnak a kiváltó okokról, vagy helyzetekről, ami ilyen szélsőséges magatartás felé sodorja a kisfiát. A szakemberek a gyermek vizsgálatát követően Önöknek, és az óvodának is speciális tanácsokat tudnak arra nézve adni, hogyan kezelhetik a gyermek agresszióját, ill. hogyan előzhetik meg az ilyen szélsőséges viselkedés megjelenését.
Üdvözlettel: Gaál Tíímea

 kérdésKedves Tímea!

Segítségét szeretném kérni. Kisfiam 3 és fél éves, okos ételmes kisóvodás. Az utóbbi időben azt vettem észre, ha puszit adunk neki, megsímogatjuk a puszi, símogatás helyét megüti.(szerencsére nem mindig) A játékait "bután teszem le" kommenttel az asztalhoz, földhöz üti. Megbeszéltük, hogy nem verekszünk és a játékokat nem dobáljuk, mert elveszem és nem játszhat vele. Megérti, de tovább folytatja. Gyakran kérdezem tőle, hogy mérges-e valamiért és próbáljuk "elfújni" a mérgességet, de azt hiszem nem ez az eredményes feszültségoldás nála. az oviban többnyire egyedül játszik, óvónéni szerint nem szereti a nagy zajt, a nagy tömeget, az oviban rosszul vagy egyáltalán nem alszik. Itthon nagyon jól alszik. Szeretném tudni, hogy hogyan segíthetnék neki. Ez csak feszültség, szorongás, vagy önagresszió? Kell-e aggódnom, vagy ez életkori sajátosság (dackorszak) ? Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: Tünde


 válaszKedves Tünde!
Kisfia feltehetően nemrég kezdte az óvodát, így sok változás következett be az életében, amelyekhez mind alkalmazkodnia kell. Egy ekkora kisgyermeknek ez nem olyan egyszerű feladat, számos olyan viselkedést mutathat, amit eddig Önök, szülők még nem tapasztaltak. Most zajlik a dackorszak is, ezt Ön is jól látja. Ebben az időszakban a gyerekek szélsőséges érzelmek között ingadozhatnak, de a legjellemzőbb, hogy az agresszív indulatok kifejezettebben jelentkeznek, mint korábban. Az egész napos óvodai alkalmazkodás megviseli a kicsiket, ilyenkor gyakran tapasztalják a szülők, hogy a gyerekek otthon "kifordulnak" magukból, olyan reakciókat produkálnak, amit korábban nem tapasztaltak. Nem feltétlenül szorongás van a háttérben, lehet egyszerű feszültség "leengedés" is, amelyre nagyon jó alternatíva, ha kimozogják magukból: toporzékoljanak annyira erősen, amennyire dühösek, vagy püföljenek egy nagy párnát, amíg szükségesnek érzik; ha udvaron vannak: rúgjanak olyan nagyot a labdába, amekkorát csak bírnak stb. Az otthonra beszerezhető, és felszerelhető boxzsák is kiváló alternatíva a mindennapi feszültség elengedésére (ez hosszú távon nagy segítséget nyújthat a gyermeknek). Amennyiben kisfia óvodai viselkedése pár hónapon belül sem változik, és továbbra is aggasztják a leírt viselkedési sajátosságok, érdemes felkeresni a Nevelési Tanácsadót, ahol szükség szerint a gyermeket meg tudják vizsgálni, így pontos válaszokat kaphat az Önt feszítő kérdésekre.
Üdvözlettel: Gaál Tímea

 kérdésA következő problémám lenne. Van egy 8 és fél éves fiam. Nagyon értelmes, jó tanuló, ideális kisdiák a tanító néniknek, mert meg akar felelni és rettentően szabálykövető. Viszont azt látom itthon, hogy állandóan mérges, nem lehet rászolni,mert mert "kiakad". Bocsánat, ez a legjobb kifejezés. Úgy érzem nem igazán boldog. Olyan típus, aki a félig üres poharat látja mindig. Ha a napjában történik 8 jó dolog és 2 rossz, akkor ő ezt a 2 dolgot látja. Próbáltunk többször beszélni vele, hogy ne legyen ennyire fusztrált, de nem érzem, hogy javulna a helyzet. Nem tudom, hogy lehet esetleg valami lelki próblémája vagy egyszerűen ilyen.... de ez furcsa lenne.. mi csinálunk valamit rosszul? Változhat ez vagy komolyabb problémává válha, vigyük szakemberhez?


 válaszKedves Szülő!
Szabálykövető fia lehet, hogy egész egyszerűen a morcossággal, a "kiakadásokkal" ellensúlyozza az iskolai, napi 8 órás "jófiúságot". Egy ekkora gyereknek nehéz egész nap jól, a szabályokat betartva, sohasem lázadva, indulatok nélkül viselkednie. Valahol kell egy szelep, ahol kiengedhet, egy hely, ahol el lehet engedni a rossz érzéseket, az egész napi feszültséget, frusztráltságot. Ez jó esetben az otthon szokott lenni, ahol a gyermek maximális biztonságban érzi magát, tudva, hogy akkor is szeretik, ha éppen a morcosabbik, "csúnyábbik" oldalát mutatja. Érdemes végiggondolni, hogy milyen a gyermek, ha tanítási szünet van? Ha hétvége van? Akkor is boldogtalannak látszik? Mikor vette fel ezt a viselkedési szokást? Mostanában? Amióta iskolás? Lehet, hogy nagy terhet rak rá az iskola, aminek ő maximálisan igyekszik megfelelni, de túl sok energiáját elviszi, és ettől érthetően feszült, vagy éppenséggel fáradt, és emiatt morcosabb. Ha aggónak miatta, érdemes szakemberhez menni, aki elláthatja Önöket jó tanácsokkal, hogy ebben a helyzetben hogyan segíthetik, lazíthatják a fiukat. Ha szükséges, a gyermek vizsgálatára is sor kerülhet, hogy kiderüljön, valóban van-e aggódni valójuk.
Üdvözlettel: Gaál Tímea

 kérdésTisztelt Tímea! Szeretném igénybe venni a magánrendelését,de ezen a telefonszámon már nem tudom elérni önt.Kérem küldje el emailben az elérhetőségét ! Előre is köszönöm!


 válaszKedves Érdeklődő!
Megtisztelő a bizalma, de jelenleg gyermekem születése miatt nem dolgozom.
Üdvözlettel: Gaál Tímea

 kérdésjo napot az lenne a kerdesem van egy 3 eves kislanyom es ovikezdes ota nagyon dadog. 2-3 napig szepen beszel utana nyujta a szavak elejet sokaig. lehet attol hogy korai volt az ovikezdes vagy esetleg a vegyes csoport miatt?


 válaszKedves Érdeklődő! Rövid leveléből nehéz megítélni, hogy mi lehet a kislánya dadogásának oka. Javaslom, keresse fel a Korai Fejlesztő Központot, ahol részletesen átbeszélheti a kollégákkal az óvodakezdés körülményeit, egyéb lehetséges okokat, körülményeket (a családban, a gyermek életében bekövetkezett változásokat), amelyek dadogáshoz vezethettek. A szakemberektől tanácsokat is kaphat ahhoz, hogyan segítheti kislánya beszédét, hogy a problémát mielőbb meg tudják oldani.
Üdvözlettel: Gaál Tímea

 kérdésKedves Gaàl Tìmea

Szeretnèk tanàcsot kèrni öntől

Van egy 10 eves kisfiam akinek dühkitörèsei vannak összetör mindent ès nagyon csùnyàn beszèl..
Egyedül nevelem mar születèse òta ..vagyis anyukàmmal aki nagyon beteg..van meg ket testvere akik nem laknak màr velünk ők màr az egyik 22..a masis 19 èvesek..sajnos èn keveset vagyok otthon mert külföldön dolgozom ès ugygondolom ez is közrejàtszik hogy ìgy viselkedik.
Megvan mindene..az iskolaban nagyon jòl tanul viszont a magatartàsa egyàltalàn nem jò..
Olyan dühkitörèse volt hogy orvost es a csaladsegitőt is ki kellett hozza hìvnom mikor otthon voltam mèg novemberben.
Anyukàm hordja pszihologushoz de semmit nem javul ès ìrtak fel neki gyògyszert is aminek a neve Haloperidol..reggel es este 5 cseppet kell neki adni...tegnap voltvele anyukàm ujbòl a pszihològusnàl ès megemelte az adagjàt
Èn ùgygondolom hogy egy ekkora gyereknek nem nyugtatòra van szüksège..
Kerem szèpen valami tanàcsot ha kerhetnèk
Köszönettel :Gyöngyi


 válaszKedves Gyöngyi!
Ha a gyermeke Haloperidolt szed, akkor azt nem pszichológus írta fel - ugyanis a pszichológusok nem írhatnak fel gyógyszereket, miután nincs orvosi végzettségük. Feltételezem, hogy a gyermeket gyermekpszichiáter szakorvos kezeli, és gyógyszereli. Ha gyógyszerfelírásra került sor, akkor az orvoskolléga valószínűleg úgy ítélte meg, hogy gyermekének szüksége van a gyógyszerkészítményre, amit körültekintően alkalmaz. A kisfia dühkitörései valóban problémát jelentenek, nem csak a környezetnek, hanem neki magának is. Az ilyen jellegű sodró indulatok nagyon ijesztőek egy kisgyermek számára, ezért mindenképpen megoldást igényel, akár gyógyszer bevetésével is. A családi körülmények, amelyeket leír, nem könnyítik meg a kisfia helyzetét. Apja már régóta nincs jelen a gyermek mindennapjaiban, testvérei nem élnek Önökkel, nagymamája, aki neveli beteg - folyton aggódhat érte, hogy vajon mikor hal meg, és hagyja őt egyedül egyik napról a másikra. Édesanyja az ő olvasatában elhagyta, hiszen nincs elérhető közelségben, ha éppenséggel félelmek, szorongások gyötrik, ha magányosnak érzi magát. Erre sajnos a modern kor vívmányai - mobiltelefon, Skype, nem jelentenek megoldást. Egy képernyőhöz nem lehet csak úgy odabújni, megölelni, nem lehet az ágyban esténként összebújva a napi eseményekről beszélgetni, vagy egy jót társasjátékozni, közösen tenni-venni a konyhában, együtt vacsorázni... Ezeket az együttléteket egy beteg nagymama, aki nem a gyermek édesanyja, nem tudja pótolni. Az sem meglepő, hogy éppen akkor volt extrém mértékű dühkitörése, amikor Ön éppen otthon volt (nem írja milyen hosszú távollét után tért haza, mennyi ideig maradt, és november után vajon mikor volt újra otthon). Kisfia gyakorlatilag így "büntette" magát a távollétért, a közelgő ismételt "elhagyásért" (amikor ismét visszamegy külföldre), ami miatt csalódottnak, dühösnek érezhette magát, szorongott és szomorú volt miatta. A dühkitörések hátterében hasonló esetekben mindig egy nagy adag szorongás, érzelmi hiányosságok állnak, amit nem szakemberek fognak tudni rendbe hozni. Kisfiának nagyon nagy szüksége lenne Önre, az édesanyjára, fizikai mivoltában a mindennapok során, hogy biztonságos bázist jelenthessen számára, csökkenhessenek a szorongásai, a feszültsége, ezzel együtt pedig a dühkitörései.
Üdvözlettel: Gaál Tímea

 kérdésJó estét.

Szeretnék kérdéseket feltenni,ha ezzel nem zargatom önt.
Arra keresem a válaszokat miért okoz örömöt más fájdalma és miért mosolygok,ha mást sírja el előttem magát.Kényszeresnek érzem uralni a dolgokat embereket..
Profilozok mindenkit ismerem az erősségeit/gyengeségeit olykor a szugesztió hatalmával is élek.Érzéketlennek érzem magam egy ember,ha előttem halna meg sem viselne meg szem rebbenés nélkül ott hagyjnám ha nem ismerem..hiszen más sem segítene.Véleményem szerint ez szociopata személyiségre utal,de külső szemlélő jobban észre veszi a hibáit a másiknak,mint saját maga.
Pusztán válaszokat akarok,sok emberrel beszélgettem kàrtyák,rajzoljak ezek nem utalnak a reakcióimra,szimpla vizuális képet..pedig kis agy minden szó/mozdulatra reagál akarva akaratlanul (mimika,szem,verbális/non-verbális jelek)
Előre is köszönöm!
"Mika"


 válaszKedves Mika!
Ha zavarják a saját érzelmi reakciói, illetve ha szeretne tisztába kerülni saját személyiségével, javaslom, hogy keressen fel egy klinikai szakpszichológust, aki széles diagnosztikus eszköztárával pontos válaszokat adhat Önnek a kérdéseire. Így látatlanban nehéz bármit is mondani. Egy személyiségvizsgálat, ami fényt deríthet arra, hogy vajon "szociopata"-e, több találkozásból, klinikai pszichológiai interjúkból, többféle pszichológiai vizsgálatból áll, amire érdemes időt szánnia. A vizsgálatsor végére választ/válaszokat, diagnózist kaphat az Önt feszítő kérdésekre.
Üdvözlettel: Gaál Tímea

 kérdésKedves TÍmea!

Nehéz kérdésben fordulok Önhöz, de bízom szakmai tapasztalatában, és megvallom már az is jól esik, hogy leírhatom a prolémámat.
3 éves fiú ikergyermekeim vannak és a válást fontolgatom.....
Férjem a gyerekek megszületését követően nagyon megváltozott, persze bizonyára én is változtam, életemben az elsők a gyerekek lettek.
Viszonylag idősen 46 és 51 évesen vállaltuk ezeket a gyermekeket tudatosan, sokat téve értük. Családi segítségünk már nem volt, amikor tudtunk külső babysittert vettünk igénybe. Jelentős anyagi és egészségügyi problémáink nem voltak, családi házba, vidékre költöztünk Zalaegerszegről.
A férjem a nehézségeket úgy oldja meg, hogy rám kényszeríti az akaratát, ha kell veréssel is. Ő az aki elviekben mindenhez ért, de a gyakorlatban nekem kell tudni megcsinálni. Az egyenragú együttműködés elvét nem fogadja el, uralkodni és írányítani akar minden női szerepben is, az én kompetenciám a végrehajtás az ővé a megmondás.
Én vagyok a család fő anyagi fenntartója a szülés előtti vállalkozásomnak köszönhetően. Ő az esetlegesen megkeresett pénzét akkor, és arra fordítja amire ő helyesnek tartja, elsősorban magára, a kedvteléseire. Állandó munkahelye nincs, saját kis vállalkozásaiból szerez jövedelmet, amelynek összegéről én ritkán értesülök.
Én az életemet a gyerekek érdekében radikálisan megváltoztattam -gondolok itt az életmód változtatásra- de örömmel tettem. A férjemet szerettem, sokat igazodtam hozzá, mindig kerestem, hogy mi hogy jobb az egész családnak. Sok mindent elnézek, lenyelek, igyekszem kevésbé fontosnak nyilvánítani, hiszen számomra a gyerekek egészséges fizikai, lelki, értelmi fejlődése a legfontosabb.
A saját igényeim nagyon háttérbe szorultak, nekem elsők a gyerekek aztán a férjem, és ha marad idő akkor következem én. A férjemnek ezzel ellentétben első mindig önmaga, csak azt követhet bármi más. Külső megnyilvánulásaiban, kapcsolataiban is mindig az a legfontosabb, hogy őt mindenki nagynak lássa.
Elnyomásban élek, és ezt nem akarom tovább a vállamon cipelni, félek hogy előbb, utóbb belérokkanok és akkor hol lesz a gyermekeimnek kiegyensúlyozott, vidám, életteli édesanyja?
Milyen hatással lesz a gyerekekre ha veszem a bátorságot és elválok? Lelkiismeret furdalásom van, ha arra gondolok, hogy megfosztom őket az apjuk mindennapi jelenlététől.....
Anyagilag megbirkoznék a feladattal, úgy értem eltudnám tartani a gyerekeket egyedül is, de fizikálisan, lelkileg, érzelmileg is helyt kell tudni állni, és egyedül, mindig - ez nagyon nehéz feladat. Félek!
Kérem írja meg mire számítsak a gyerekek részéről, ha ezt megteszem. A férjem már nem igen érdekel, 1 éve intenzíven próbálkozom a házasságom rendbetételén, de mindennel sorra kudarcot vallok, semmi nem változik, sőt...., helyesebben ő semmit nem változik.
Már nem szeretem eléggé ahhoz, hogy toleráns legyek sorra, minden helyzetben, sajnos elveszítettem a reményt.....
Bocsásson meg, ha túl érzelgős voltam!
Éva .




Családfőként ,a legokosabbként magának a megmondó szerepet, nekem a végrehajtó szerepet szánja, és Nehéz számára a feladat ami a gyerekek körüli teendőket illeti, és úgy akarja írányítani az életünket, hogy ő az aki megmondja mit kell tenni, nekem pedig azt meg kell tudnom csinálni.


 válaszKedves Éva!
Nincs könnyű helyzetben, főleg azért, mert ha jól értem, a családja részéről már nem számíthat segítségre - fizikai, lelki értelemben. Így valóban minden családi, gyermeknevelési teher Önre hárulhat a jövőben, amennyiben úgy dönt, elválik. Leveléből erős, határozott nőnek tűnik, aki mindent megtett azért, hogy a családját összetartsa. Van azonban egy határ, ameddig érdemes elmenni a próbálkozásban, erőfeszítésben, ezt a határvonalat ahogy írja, Ön már elérte. Úgy vélem többet nem tehet a kapcsolat megmentéséért, és érthető, hogy el is fáradt ebben az egyoldalú, hiábavalónak tűnő küzdelemben. Persze volna egy lehetőség még: mártírrá válni,és rosszul értelmezett módon a gyerekek "érdekében" egy olyan férfi mellett maradni, aki Önt semmibe veszi, sőt bántalmazza. Ezt semmiképpen nem javaslom! Egy családban az apa akkor szereti jól a gyermekeit, és törődik igazán testi/lelki egészségükkel, fejlődésükkel, ha nem csak a gyermekeit, de gyermekei anyját is "jól" szereti, tiszteli, becsüli. A szülők harmonikus, meleg, szeretetteljes, kölcsönösen egymást támogató, tiszteletteljes kapcsolata jelenti a gyermekek számára a nem fizikai értelemben, hanem érzelmileg biztonságos otthont, amelyben növekedni lehet, és ahonnan majd magabiztosan el lehet rugaszkodni a nagyvilág és más emberi kapcsolatok felé. Nem utolsó szempontként a gyerekek a felnőtt párkapcsolati mintákat is otthon szívják magukba: hogyan viselkedik egy párkapcsolatban a férfi, a nő, milyen az intimitás, milyen a kommunikáció, hogy kell "bánni" a másikkal stb.? Az Ön által leírt jelenlegi családi miliő nem kedvez a kicsik egészséges pszichológiai fejlődésének a fentiek értelmében. Felteszem boldog, magabiztos, egészséges lelkületű férfiakat szeretne nevelni a kisfiúkból, akik majd szeretetteljes, boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban élhetnek majd választottjaikkal. Az otthoni példa sajnos most nem ebbe az irányba mutat.
Ön két kicsi fiút nevel, akikről szeretettel, féltéssel és felelősséggel gondoskodik, érthető hát az aggodalma a válás miatt. Ne aggódjon, az apa nem fog teljesen eltűnni a fiúk életéből egy válást követően, legalábbis reméljük! Felteszem szereti a kicsiket, kötődik hozzájuk, vagyis neki is fontos lesz a továbbiakban, hogy a gyerekekkel időt tölthessen, apa lehessen a számukra, még akkor is, ha nem az édesanyjukkal közös háztartásban él. A gyerekek nagyon rugalmasak, ami a traumákat ( a válás is az) illeti. A válás egyszeri trauma az életükben, ami az Önök segítéségével feldolgozható. Az édesapjuk-édesanyjuk mindennapi boldogtalan, sokszor bántalmazó kapcsolata azonban folyamatos mikrotraumák (vagy akár nagy traumák, pl. egy bántalmazást látva, átélve) sorozata, amely hosszú távon érzelmileg megnyomorítja, pszichés értelemben meg is betegítheti őket. Jelenleg egy ismeretlen, egyelőre nehéz döntést fontolgat, a döntés helyessége viszont nem kétséges. Ha segítségre van szüksége - pszichológiai értelemben, akkor ne féljen segítséget kérni. Szakemberek segítségével enyhíthető a szorongás, az aggodalom, konkrét tanácsokkal is támogathatják ebben a nehéz időszakban. Támaszkodjon barátai segítségére, akik akár a kicsik körül, akár Önnek fizikai, lelki támaszt nyújtva enyhülést jelenthetnek. Adhat fel hirdetést pótnagyszülőt keresve, miután sok idős, de még aktív, magányos, vagy családjától távol élő embernek van igénye arra, hogy más családokban nagyszülői feladatot vállaljon. Bízom benne, hogy nem marad magányos, s bár most talán elképzelhetetlennek érzi, de remélhetőleg tartogat még az élet az Ön számára új párkapcsolatot, szerelmet, hogy kisfiainak valóban boldog édesanyjuk lehessen!
A továbbiakhoz kitartást és erőt kívánva, üdvözlettel: Gaál Tímea

 kérdésIdőpontozt kérni.


 válaszTisztelt Érdeklődő!
Amennyiben időpontot szeretne kérni, ezúton tájékoztatom, hogy gyermekem születése miatt jelenleg a magánrendelésem szünetel.
Üdvözlettel: Gaál Tímea

 kérdésKedves Tímea.
Eddig is nagyon sokszor kértem az Ön tanácsát 4 éves kisfiammal kapcsolatban amiket megfogadva sikeresen be tudtuk építeni a minden napjainka. Most is a segítségét vagy inkább a tanácsát kérném. A gyermek apjával külön élünk 3 éve. Az a gondom, hogy a kisfiam nagyon védi az apját velem szemben ha beszélgetünk. Az apa akkor látja amikor akarja, hétközben is elviheti és felváltva van hol nálam hol az apjánál hétvégén. Nekem a kisfiam, mivel már óvodás és ott sok szórolap van minden féle programokról, állandóan mondja, hogy hova akar elmenni, mikor mit vegyünk, mikor megyünk ide meg oda. Mikor mondom neki, hogy szóljon az apjának is, hogy vigye el ő, mert mondjuk azon a hétvégén lenne a program akkor a válasza az, hogy apának nincs pénze. Vagy hogy beszéljek én erről az apjával, és szóljak neki én. Mikor én megemlítem az apának hogy a fiunk hova szeretne menni, akkor azt kapom, hogy ne én határozzam meg, hogy mikor hova viszi a gyerekét azon a hétvégén amikor vele van. Ezt persze a gyerek is van hogy hallja. Ezek után a gyerek nem is akar elmenni sehova az apjával még ha nekem előtte azt is monda, hogy el akar menni. És azt mondja, hogy nem is akar elmenni. Amúgy az apja nem viszi sehova sem. Főleg nem olyan helyre ami fizetős. Már volt olyan is, hogy mikor megjöttünk mi a gyerekkel a nyaralásból már azt kérdezte a gyerek, hogy mikor megyünk legközelebb. Mire én, hogy most mész apához egy hétre, szólj neki, hogy vigyen el ő is. Erre is az a válasz, hogy ő velem akar elmenni. Mert az apjának nincs pénze. Már volt olyan is, hogy ő vinni akart kompótot az apjának, mert neki nincs. Ekkor elmagyaráztam, hogy nekünk és a maminak azért van, mert megvesszük a kis csemete fát pénzért, nevelgetjük majd ha gyümölcsöt terem akkor abból kompót lesz, és hogy apa is vegyen kis csemete fát, ültessétek el, és lesz neki is gyümölcse. Mát ott tartunk hogy a perselyében lévő pénzt akarja elvinni, mert az apjának nincs pénze. Most az oviban mehetne színházba, táncolni, rajzolni, persze ezek pénzbe kerülnek. Az apa erre sem akar pénzt adni. Amúgy havonta 20 000 ft-ot ad. Mivel nem volt tárgyalás mert nem éltünk együtt, így állapodtunk meg, de eddig legalább adott még a plussz kiadásokra is valamennyi. Most viszont azt mondta, hogy ezeket oldjam meg abból amit ad. Nem tudom, hogy menjek-e bíróságra, vagy a gyerek érdekét nézzem. Úgy mond azzal "zsarol" hogy ha majd elengedem a gyereket péntek estétől vasárnap estig, akkor fizet majd többet. Most szombat reggeltől vasárnap estig viheti el. Kvázi meg akarja venni a láthatást, amin én teljesen kiakadtam. A közös felügyeletbe nem mentem bele, mert nem tartom a gyerek szempontjából jó ötletnek, hogy állandóan "költözik". Most is látom rajta, hogy mikor vissza hozza az apja, akkor sír, hogy hiányzik az apja, amikor meg viszi el, akkor meg azért sír, mert hogy én hiányzom neki. Szóval nem tudom, hogy mit csináljak, fizessek-e neki én mindent ahova akar menni, az oviban lévő plussz órákat is, vagy inkább ne, mert akkor azt szokja meg, hogy anya majd úgyis mindent fizet, míg az apja semmit sem, és sehova sem viszi. Illetve jó ötlet-e hogy péntektől vigye el az apa, aki abba is belemenne, hogy ezrét cserébe nem látja hétközben a gyereket. A kisfiamat is megkérdeztem, hogy ő mit szeretne? Vagyis szeretne kettőt aludni az apjánál, mikor elviszi a hétvégére. Erre a gyerek azt mondta, hogy ezt apa monda és ő ezt szeretné. De mondom te mit szeretnél? Erre nem válaszol semmit sem. Aggaszt még az a probléma is, hogy ha már iskolás lesz, akkor hogyan fog tudni tanulni, mikor egyik hétvégén az apánál van másik hétvégén meg otthon? Ha péntektől vasárnap estig elviszi az apa, akkor hogyan fog készülni? Viszi majd az összes tankönyvét? Meg az apa sajnos nem olyan, akit a tanulás nagyon érdekelne.
Vannak olyan megnyilvánulásai is a fiamnak, hogy anya a te autód milyen szép tiszta, bezzeg apái mocskos és poros. Mire mondom neki, hogy mert anya lemosta az autót, és ha nem tetszik apa autója mert koszos, akkor mond neki, hogy mossa le. De erre jön a válasz, hogy apának nincs ideje. Hát itt tartunk. Tudom,hogy elég sok mindent írtam le, és lehet, hogy egy kicsit kusza is, de remélem, hogy az alap problémámat azért sikerült felvázolnom. Kérem, hogy segítsen, hogy mi lehetne a legjobb a gyereknek.
Amúgy az apával nem a legjobb a viszonyunk, és ez nem az én hibám. Többször próbáltam meg vele beszélni erről, de ő csak akkor hajlandó kompromisszumra, ha az van amit ő akar. Ha nem az van, akkor nem tárgyal. A gyerek előtt is ha kérdezek valamit, hogy evett-e vacsorát, vagy a köptetőt beadta-e neki, akkor a válasz fej bólogatás. Tehát nincs kommunikáció közöttünk. Az ügyvéd azt mondta, hogy ez még tök normális viszony, ennél sokkal durvábbak is vannak, és ő nem javasolja a bíróságot, hogy ott szabják meg a láthatást és a gyerektartást, mert az még jobban elmérgesítheti a helyzetet. Mert most még a cserélni akarjuk a hétvégét, mert valahova én elvinném azért ezekbe bele megy.
Egy aggód anya


 válaszKedves aggódó Anya!
Úgy vélem a problémáik jó része abból fakad, hogy nem képesek kommunikálni az apával - nyilván ennek megvannak a maga előzményei. A kommunikáció hiánya miatt a gyermek vált egyfajta közvetítővé Önök között, ami azonban a kicsire nézve nehéz érzelmi helyzetet teremt. Úgy tűnik a kisfia szívesen van az apával, ezt a jó kapcsolatot érdemes lenne megőrizni. Amit tehet ennek érdekében az az, hogy tudatosan figyel arra, hogy semmiféle kritikával - és ebbe sajnos egy egyszerű vélemény nyilvánítás is beletartozik - ne illesse az apát. Pl. ha a kicsi a piszkos autóról panaszkodik, vagy, hogy nincs kompót, ne tegyen megjegyzést, egy "nem tudom miért van így" mondattal elintézheti. A kicsi óhatatlanul visszamondhat dolgokat az apjának, és még ha Ön vigyázott is minden szavára, óvatosan fogalmazott, a gyermek megfogalmazásában akár kritikaként is szólhat az édesapa felé, amely csak még jobban elmérgesíti a viszonyt Önök között. A hétvége estleges meghosszabbítása nem szabadna, hogy pénz kérdése legyen. Ha az apa péntektől látná a gyermeket, véleményem szerint ez akkor sem kellene, hogy azzal járjon, hogy lemond a hét közbeni láthatásokról. A kicsi ezt szokta meg, a kapcsolat fenntarthatósága miatt továbbra is fontos lenne a hét közbeni találkozás. A hétvégi láthatásnak a meghosszabbított formában viszont nem kellene vasárnap estig tartania, maximum kora délutánig, pont amiatt, hogy a gyermek zavartalanul készülhessen a hétfőkre. Fölöslegesen aggódik egyelőre az iskola és a tanulás miatt, de ha a péntekekkel megtoldja az apai láthatást, cserébe viszont a vasárnapokat rövidebbre korlátozza, akkor később nem kell aggódnia a felkészülés miatt sem. Hosszú távon mindenképpen javasolt lenne ez a fajta láthatási gyakorlat, és függetlenül a magasabb gyermektartástól. Mindegyikük közös érdeke, hogy mire a kicsi iskolába kerül, addigra beálljon a fenti gyakorlat: így Önnek nem kell aggódnia a felkészülés miatt, és az apa sem érzi kényszerítve magát, hogy Ön meghatározza, hogyan töltse a gyermekével a közös időt. A hétvégi programok kapcsán jobban teszi, ha nem szól bele abba, hogy mi történjen apa és fia között. Ez az apa jogköre, ő tudja neki mi fér bele egy láthatásba és mi nem, mindegy milyen indok alapján. Pénzt semmiképp se adjon közös időtöltésekre az apának, hiszen ezzel egyrészt megalázó helyzetbe hozza (ha valóban pénzszűkében van), ill. így beleszól abba, hogy mit hogyan tegyen a láthatások alkalmával. Önnek sem kell mindenféle programokra elvinnie a kisfiát, néha mondhat "nem"-et, akár pénzhiányra hivatkozva is. Nem kell mindig szórakoztatni egy kisgyermeket, nagyszerűen érezheti magát a szülője mellett akkor is, ha éppen sehová se mennek, és semmi különös nem történik, csak éppen kertészkednek, vagy játszótérre mennek, vagy odabent társasjátékoznak és így tovább. Ha Önnek fontos az óvodai angol, vagy más költséges foglalkozás, amit az óvoda biztosít, akkor ezt önerőből finanszírozza meg, ha valóban szükségesnek ítéli, hagyja ki ebből az apát. Beszélje meg a kisfiával, hogy a sok lehetőség közül melyik az az egy, max. 2 elfoglaltság, amelyen feltétlenül szeretne részt venni. Kell, hogy időnként korlátokat állítson a fia elé ilyen téren (is), mert valóban az lehet hosszú távon a gyermek érzése, hogy neki minden "jár". Külön élő szülők esetén egyébként is érdemes óvatosnak lenni ezen a téren, mert a szülők hajlamosak a válás miatt, sajnálatból, kompenzációként mindent (sokszor erőn felül is) előteremteni a gyermeküknek, ha már azt nem tudták biztosítani, hogy a gyermek teljes családban nőjön fel. Ha ez mindig így történik, valóban előfordulhat, hogy a gyermek idővel az Ön "fejére nő", és természetesnek veszi, hogy az édesanyja mindig minden óhaját-sóhaját teljesíti, legyen az bármilyen lehetetlen kívánság is. Ne feledje, ezt a gyermeket két szülő szereti, és megtesznek érte mindent (különböző módokon), amit lehetőségeik megengednek, ez több, mint elég.
Üdvözlettel: Gaál Tímea

 kérdésKedves Tímea! Érdeklődni szeretnék hogy egy személyes találkozó mennyibe kerülne, milyen hosszú időtartam lenne? Kapcsolati krízissel kapcsolatosan keresném.
Válaszát köszönöm.


 válaszKedves Érdeklődő!
Köszönöm megtisztelő bizalmát, de jelenleg gyermekem születése miatt nem dolgozok.
Üdvözlettel: Gaál Tímea

 kérdésJó Napot!! Olyan kérdésem lenne hogy a kisfiam eggyikl naprol a másikra el kezdett köpködni nem hallgatja meg amit mondok, üvőltözik verekedik mi lehet az oka.


 válaszTisztelt Szülő! Nagyon kevés információt adott a probléma megítéléséhez. Ha kicsi gyermekről (bölcsődés, óvodás) van szó, akkor lehet mintakövetés (valaki, aki a kisfiúhoz hasonlóan viselkedik és akit ő példaképnek tekint); életkori sajátosságként extrém dac reakció; családi problémák a háttérben, amit így reagál le stb. Ha iskolás korú a gyermek, lehet előzmény valamilyen őt ért trauma: akár a közösségben, ahová jár, vagy családi nehézségek (betegség a családban, életkörülmények változása, párkapcsolati problémák a szülők közt). Ha kiskamasz, akkor lehet serdülőkori viselkedési sajátosság.
Üdvözlettel: Gaál Tímea

 kérdésKedves Tímea!
Van egy 4 éves kisfiam, akinek az apukájával nem élünk együtt a fiam 1 éves kora óta. A különélés óta, mindig is láthatta és el is vihette az apuka a gyereket. Most hogy már 4 éves, minden hónapban 1-1 hetet tölt az apjánál. Az a gondom, hogy mikor vissza hozza az apja, a gyerek szinte ki van fordulva önmagából, nem fogad szót, engedetlen, és hisztis. Nem akar látni, mikor az apjánál van nem akar velem se személyesen se telefonon keresztül érintkezni, nem akar beszélgetni velem, ha meglátogatom, amit előzőleg ő kér, akkor úgy tesz mintha ott se lennék, ha hazajön, mindig azzal jön, hogy az apjánál mennyi minden meg van neki engedve, hogy ott azt csinálhat amit akar, hiába mondom az apjának, hogy legyenek szívesek legalább az alap nevelési dolgokat követni, nem hajlandó. Még a körmét vagy a fülét sem pucolja ki, mert hogy ő nem azért van a gyerekkel a nyáron, hogy ilyen alantas dolgokat műveljen. Nem megy el a gyerekkel cipőt venni, mert ő csak a gyerekkel akar lenni. Az apa a szüleivel él együtt, és mikor ott az unoka, akkor mindenki szabadságra megy, és olyan a helyzet, mintha a gyerekem lenne a kis herceg és mindenki más neki ugrál. Egyáltalán nem nevelik, mindent meg engednek neki. Nekem meg ilyenkor egy hetembe kerül, hogy vissza szoktassam a fiamat. Ráadásul, rám sem kíváncsi, sőt, elutasító. Tudom, hogy a mindent megengedés neki milyen jó, mert nincsenek szabályok, a nappaliban eszik a tv előtt, akkor öltözik fel amikor akar. Amúgy sokat foglalkozom a gyerekemmel. Jóval többet mint bármelyik szülő, éppen azért hogy kompenzáljam az apjával töltött időt. Minden házimunkát akkor végzem el amikor már alszik a gyerek vagy az apjánál van. Szeretném tudni, hogy lesz -e olyan pont, amikor a gyerekem rájön arra, hogy nem csak játékból áll az élet, és igen is a konyha való evésre, nem a nappali, vagy egész életében az apja lesz majd az etalon, és én aki mindent megadok neki, csak az a személy, aki mindig követel tőle.
Köszönöm a válaszát. Egy egyedül álló anyuka


 válaszKedves Anyuka!
Egy 4 éves gyermeknek, aki éppen a határait feszegeti, nagyon ideális helyzetet jelent mindaz, ami az édesapjánál történik. Bár éppenséggel az ottani határok, szabályozás híján nincs miért valójában küzdenie, hiszen ott mindent megengednek számára. A "harctér" megmarad otthonra, a "háborút" az önállósodásért Önnel, az édesanyjával vívja. Rövid távon nézve, az édesapjánál lenni, nagyon vonzó a kisfia számára, de hosszú távon a biztonságot mégsem ő jelenti a számára. Ahhoz, hogy egy gyermek biztonságban érezze magát a szülő mellett, szüksége van a korlátokra, a szabályokra, a mindennapi rutinokra, még akkor is, ha időnként lázadozik ellenük. Az, hogy a felnőtt irányít, ő írja elő a mindennapi szabályokat, lehetővé teszi a gyermek számára, hogy úgy érezhesse, a mellette lévő felnőtt mindig, minden körülmények között erős, számíthat rá, ha fél, vagy szorong ő az,aki biztonságot fog tudni nyújtani. A túlságosan engedékeny, "puha" szülők mellett a kicsik kevésbé érzik biztonságban magukat, hiszen azzal, hogy a gyermek irányít, és a felnőtt behódol, azzal megfordulnak az erőviszonyok: félelmek, szorongások esetén hogyan képes egy ilyen szülő megnyugvást nyújtani, ha a családban a gyermek a "főnök"? Persze ennek belátásához idő kell - gyermek és szülő oldaláról egyaránt.Most a pillanatnyi öröm, a könnyen megszerzett siker nagyon vonzó a kisfia számára. Próbálgatja az édesapjánál átélteket otthonra is átvezetni, emiatt történnek a csatározások Önnel, az édesanyjával. Szerencsére a gyermekek elég plasztikusak ahhoz, hogy egyszerre több nevelési stílushoz is alkalmazkodni tudjanak, de ez nem jelenti azt, hogy nem próbálják meg időnként átvezetni egyik, vagy másik nevelési stílust az apánál, vagy az anyánál. A következetesség ilyenkor segít, és meg lehet fogalmazni a gyermek számára is: "lehet, hogy ezt, vagy azt apánál szabad, de tudod, mi nem így szoktuk. Természetesen az egyéb kikívánkozó minősítést, egyet nem értést, dühöt a másik szülőfél irányában nem szabad kimondani, hiszen ezzel a gyermek nem tud mit kezdeni.
Az, hogy az édesapja, és a nagyszülők is így "ajnározzák" a kisfiát, tulajdonképpen bocsánatos dolog. Nincsenek vele nap, mint nap, a rendelkezésre álló időt szeretnék számára a lehető legkellemesebbé tenni. Ön tudja, hiszen úgy neveli a fiát, hogy a szabályozás, a határozottság, a felelősségteljes szülői magatartás napi szinten harcokat szül egy 4 évessel (mert törvényszerűen ennek most van itt az ideje). Lélektanilag ez nem túl szívderítő dolog, valljuk be. Ezt az édesapa nemes egyszerűséggel elkerüli azzal, hogy mindent "ráhagy" a fiára, elkerüli jó előre a konfliktusok lehetőségét is, ami mind saját maga, mind a gyermek számára kellemetlen érzésekkel járna. Nem meglepő az sem, hogy az édesapánál töltött időben Ön, az édesanya nem hiányzik a kicsinek. Örülni is lehet ennek a ténynek, hiszen a kisfia olvasatában őt az apánál jól szeretik, biztonságban van, nem szorul az édesanyja szeretetére, gondoskodására. Nagyszerű dolog, ha a válást követően a gyermek ilyen erősen, szorosan kötődhet az apjához, hiszen fontos cél, hogy a kicsi hosszú távon is jó kapcsolatot legyen képes ápolni az édesapjával, és ennek az az alapja, hogy az apa törődik a gyermekkel, szereti, foglalkozik vele. Fölösleges "harcolnia" az apával, hogy a nála töltött időben az Ön értékrendje, nevelési stílusa szerint foglalkozzanak a kicsivel, úgyis a saját elképzeléseik szerint fognak bánni vele. A hazatérést követő "rázós" időszak természetes jelenség a kisfiúnál. A gyerekek nem tudnak hirtelen egyik stílusból a másikba váltani, egyik szülői bánásmódból a másikéba áthelyezkedni. Ehhez türelem, de leginkább megértés (beleélőképesség, átérzés) szükséges, hogy a gyermek nincs könnyű helyzetben, amikor egyik szülőtől, a másikig ingázik. Ne feledjük, ő még csak 4 éves, nem rendelkezik azokkal a fejlett érzelmi technikákkal, ami egy ilyen helyzet feloldásában segíthetné őt. Önnek nem az apával kell versenybe szállnia a fia szeretetéért, szeresse őt, mint az édesanyja, nevelje őt a saját jól bevált gyakorlata szerint. A kicsinek mindkét szülőjére szüksége van, ami figyelembe véve a különélés tényét egyáltalán nem egyszerű. Leveléből egyértelmű, hogy mindketten szeretik a kisfiukat, még ha a nevelési stílusukban vannak is eltérések, és ez a legfontosabb.
Üdvözlettel: Gaál Tímea

 kérdésKedves Tímea!
Kisfiúnk szeptemberben lesz 12éves. Most kezdi a 2.gimnáziumi osztàlyt. Tanulàsi problémàkkal küzdünk. Már az elsôben is folyton veszekedés volt.... Kijelentette, hogy ô bizony nem akar tanulni mert nem érdekli, és jòl van akkor "utcaseprô leszek, nem érdekel". (Egyébként így sem lett rossz a bizonyítvànya, de jeles sem, "csak" minden alkalommal kikészít - férjemet is-a küzdelem, hogy tanulj....)
Az elsô négy osztályban kitûnôem teljesített, nem volt vele ilyen jellegû probléma. Most, hogy ùj iskoläba került, ahol több tantàegy is van a több tanàr mellett , kezdôdtek a problémäk. Az elôttünk àllò évet màr ùgy szeretnénk kezdeni, hogy javul a helyzet. Segítségre van szükségünk. Köszönettel!


 válaszKedves Szülők!
A tanulás nem küzdelem kellene, hogy legyen, hanem belső igény a teljesítésre, az ismeretek elsajátításának örömével. Ez azonban általánosságban a kiskamasz fiúkra átmenetileg nem szokott igaz lenni. A legtöbb - főként fiús - szülő megtapasztalja, hogy gyermeke a 6-7. osztályba lépve elveszíti az érdeklődését az iskola, a tanulás iránt, a korábban megszokott szorgalom alábbhagy. Ennek oka a biológiai érésben, hormonális folyamatokban rejlik elsősorban, vagyis természetes folyamat, amely idővel magától is megoldódik. A szülők azonban pánikba esnek: mi lesz a továbbtanulással, így nem veszik fel a gyereket sehová (bár ez az Önök esetében nem kell, hogy problémát okozzon). A kiskamasz a "nem tanulással" látható, érezhető pánikot ébreszt a szülőben, amely mindennapos harctérré változtatja az addig békés otthont. A gyermek ellenszegül, "befeszül", ott lázad a szülő ellen, ahol az neki a legjobban fáj: az iskolai teljesítés terén.
Nem szabad elsiklani afölött a tény fölött sem, hogy időközben iskolaváltásra került sor, ráadásul szint ugrással: felsős általános iskolás helyett egyből gimnazista lett. A kisgimnáziumi osztályok gyermek összetételére jellemző módon, csupa eminens, szorgalmas, jó képességű diák közé került. Ebben a közegben jól teljesíteni egészen mást jelent, mint a korábbi vegyes - képességek terén szórtabb összetételű - osztályközösségben. Ami korábban könnyen, kevesebb erőfeszítéssel, és talán örömmel végezhető időtöltés volt: a tanulás, az az új iskolában keserves küzdelem. Küzdelem amiatt, hogy a sok jó képességű diáktárssal együtt mutasson fel jó eredményeket, imponáljon az új tanároknak jó benyomást keltve. Talán több kisebb kudarc érte ezen a téren, ami elkedvenítette és letörte a tanulási kedvét. Ezeken felül kérdés az is, hogy az iskolaváltást ő szorgalmazta-e, egyetértett-e Önökkel? Vajon sajnálja-e a régi iskoláját, a régi diáktársakat? Amennyiben a fiúk ambivalens volt az iskolaváltást illetően, akkor a tanulással szemben mutatott averziója egyfajta lázadás az új élethelyzet ellen.
Fontos lenne tisztázni gyermekük érzéseit ezen a téren. Beszélgessenek vele erről, legyenek partnerek abban, hogy fiúk elmondhassa, mi zavarja őt igazán ebben az új helyzetben. Kisebbrendűnek érzi magát a többi gyerek között? Talán kevesebbnek érzi a képességeit a többi diáktársánál? Sikerült egyáltalán beilleszkednie? Talált új barátokat? Hiányoznak esetleg a régi osztálytársak?... A kérdések sorát hosszan lehetne folytatni.
A legtöbbet a kérdések tisztázásával tehetik gyermekükért, illetve azzal, ha átmenetileg elengedik a saját teljesítménykényszerüket fiúk tanulási eredményeit illetően. Gyermeküknek meg kell tapasztania, hogy a tanulás, az iskolai eredmények a saját felelőssége. Talán ha bizalmat érez Önöktől ezen a téren, és nem kell minden egyes nap harcokat folytatniuk egymás ellen, és neki nem lesz miért Önök ellen lázadni ezen a téren, a helyzet magától is megoldódik.
Üdvözlettel: Gaál Tímea

 kérdésTisztelt Gaál Timea pszichológus,
Nagymamaként szembesültem egy problémával. Fiam elvált, házasságából származó 10 éves leányunokámat tavaly nyáron elvitte Ausztriába nyaralni a keresztapja, aki a menyem gyermekkori barátja. Negyvenes egyedülálló férfi. a menyem családjában elfogadott személy. Most nyáron is tervezett ugyanilyen nyaralás, emiatt bennem egyre erősebb az averzió. Sajnos erről nem beszélhetek, mert az unokám érdekében a menyemékkel igyekszem jó kapcsolatot ápolni. Fiamat sem szeretném felbujtani, talán eszébe sem jut arra gondolni, hogy az abúzus valamilyen formája szóbajöhet. Úgy érzem van valamilyen felelősségem, és féltem az unokámat. Kisgyermekként nem szerette ezt a férfit, mostanra elfogadta, bár az unokám esetében az érzelmek nem mindig láthatóak, zárkózott. Lehet felesleges túlaggódó vagyok. Kérem szépen a tanácsát, üdvözlettel Nagymama


 válaszKedves Nagymama!
Aggodalma talán túlzott, bár van némi létjogosultsága. Valószínűleg nincs reális oka a félelmének, pusztán az Ön által leírt tények szerencsére nem vezetnek egyértelműen abúzushoz. Persze egy nemsokára serdülőkorba lépő lánynál azért érdemes megfontolni, hogy a későbbiekben is elengedjék-e egyedül ezzel a férfival kettesben több napra. Ha nem is egy szexuális abúzus rémképe miatt, de a nagylánysággal járó körülmények okán: nőiesedő test, menzesz, szégyenlősség stb. Lehet, hogy az Ön unokája korán érő típus, és már most vannak testi jelei a kamaszodásnak, így érthető az aggódása.
Szexuális abúzust követően általában vannak érzelmi reakciók: befelé fordulás, szorongás, érintéstől való félelem vagy megrettenés a váratlan érintésektől, alvászavar, mindenképpen valamiféle változás a gyermek korábban megszokott viselkedésében, érzelmi reakcióihoz képest. Tapasztaltak hasonlót a gyermek viselkedésében a múlt évi nyaralást követően? Hogy viszonyul most az unokája a tervezett nyaraláshoz? Várja, vagy éppenséggel szorong, fél miatta? A félelmi reakciók, az utazással kapcsolatos vonakodó magatartása utalhat arra, hogy legutóbb "rossz" élményei voltak. Természetesen rossz élmény nem csak abúzus lehet, hanem a szüleitől való távolság, a hiányuk, vagy egyszerűen a honvágy is, tehát önmagában ez a tény sem jelent megtörtént abúzust.
Javaslom aggdalmairól beszéljen a fiával, akár a menyével is, hiszen elsősorban ők hivatottak dönteni az unokája programjairól, így a nyaralásról is. Talán az Ön által leírt félelmek eddig eszükbe sem jutottak, így ebben az esetben nem árt, ha segít nekik ezen a téren egy kicsit másként állni ehhez az élethelyzethez.
Üdvözlettel: Gaál Tímea

 kérdésKedves Tímea!

Van egy 4 éves kisfiam aki rendszeresen bepisil. Most menne középső csoportba. Tavaly volt kiscsoportos, ott csak az elején volt gond, és aztán az óvónők elmondása szerint szépen szólt, hogy pisi. A nyarat a maminál tölti. A mami vigyáz rá reggeltől 16 óráig, amíg én dolgozom. A maminál sincs semmi gond, mert neki is szól, hogy pisi, illetve ha a mami szól, hogy ebéd után vagy lefekvéskor menjenek a WC-re akkor szépen megy. Viszont abban a pillanatban, hogy én hazaérek, a kisfiam nem hajlandó sem szólni, hogy pisi, sem WC-re menni. Ha szólók neki, hogy menjünk el, akkor az a válasza, hogy nem kell neki. De a következő pillanatban meg már be is pisilt. Ha kérdőre vonom, akkor az a válasz, hogy a játék hevében nem ér rá. Nem értem, hogy nekem miért nem szól, hogy pisi, illetve, hogy ha vinném akkor nem jön el a WC-re. Megmakacsolja magát, hogy neki nem kell. A kakival nincsen gond, ott szépen szól, akár nekem akár a maminak. A fiamat egyedül nevelem.

Köszönettel: Egy aggódó anyuka


 válaszKedves aggódó Anyuka!
Kisfia problémája nagy valószínűséggel a dac-korszaknak tudható be. Nem arról van szó, hogy gyermeke teste hol képes, hol pedig nem képes jelezni a vizeletürítési ingert, sem pedig arról, hogy hólyagja időszakosan alkalmatlan a vizelet visszatartására. A hangsúly az akarat gyakorlásán van, vagyis egyfelől azon, akarja-e a teste feletti kontrollt birtokolni, és testi, idegrendszeri érettségének megfelelően a vizeletszabályozást működtetni; másfelől azon, hogy kivel szemben "hagyja el" ezt a fontos funkciógyakorlást. Úgy tűnik az Önnel, vagyis az édesanyjával töltött idő a csatározások színtere: amit anya akar (hogy szóljon, vagy pisiljen) azt nem akarja, ez egyfajta leegyszerűsített dac-reakció, amely normális életkori sajátosság, amit egy gyermeknek elsősorban a szülőjével szemben "illik" megharcolnia. Ezért is csak Önnel szemben mutat "problémás" viselkedést (a maminál, az oviban nem). A teste, idegrendszere, hólyagja képes a szobatisztaságra, de a lelke még nem teljesen.
Másfelől a kisfia az Ön jelenlétében el is hagyatja magát, még nem kell tudnia ilyen nagyfiús dolgokat, hiszen, ha anya jelen van, akkor - pszichés értemben - kicsi fiú lehet újra, akinek ilyen dolgokra még nem kell odafigyelnie.
Nyugodjon meg, a testi és lelki érettség nemsokára összeér! A siker előmozdítása érdekében próbáljon meg kevésbé koncentrálni a pisilés témájára, vagyis kerüljön ki az érdeklődés középpontjából. Általában igaz, hogy a gyermek hajlamos azokon a területeken dac-reakciót produkálni, amelyekre mi szülők különös hangsúlyt fektetünk, amin idegeskedünk, aggódunk.
Abból, hogy Ön egyedül neveli a kisfiát nem következik egyértelműen a panasz. Amennyiben azonban Önnek gondot, extra pszichés terhet, szorongást, vagy feszültséget jelent ez az élethelyzet, az kiválthat hasonló problémás viselkedést a gyermeknél, ami túlmutathat a dac-korszak problémáján.
Üdvözlettel: Gaál Tímea

 kérdésKedves Doktornő,

7 éves kislányom a szájában gyűjtögeti a nyálát és nem nyeli le. Az okát nem tudja vagy nem akarja elmondani, egyre kevesebbet tudunk vele kommunikálni, mivel 'teli szájjal' nem beszél.
Mit javasol?


 válaszKedves Szülő!
Javaslom, hogy mindenképpen keressen fel szakrendelést (Gyermekpszichiátriai Gondozó, Zalaegerszeg, Kossuth u. 46-48., tel.: 92-596-690) gyermeke problémája miatt. A tünet többféle pszichés zavar lehetőségét is felveti (pl. kényszerbetegség, fóbiás szorongás stb.). A panasz úgy tűnik jelentősen korlátozza kislánya mindennapi életvitelét, amely mindenképpen szakember segítségét igényli, lehetőség szerint minél előbb, hogy a probléma ne súlyosbodhasson, ill. más, társuló tünetek megjelenését (vagyis a panasz kiterjedését) meg lehessen akadályozni.
Üdvözlettel: Gaál Tímea

1 2 3 4  

hirdetés

Henzer Fogadó Kocs

intézmények

 ismerd meg őket

hírek

 érdekességek

Terhesség hétről hétre Terhesség hétről hétre

Terhesség hétről hétre, Babaváró sorozat. Az 1 héttől a 40. hétig.


2017. június 11.
 részletek
további hírek

programajánló

erről

 beszélünk

Csuklás

Hozzászólt: Erika1986 2016.12.28. 10:10

ideális családi kutya

Hozzászólt: Vikiri30 2016.06.07. 22:10

Kismamaruha

Hozzászólt: k.kati 2015.05.07. 00:12

Időjárás-front

Hozzászólt: k.kati 2015.05.07. 00:12

Fehérvári bölcsödék

Hozzászólt: huncutka 2015.01.20. 18:06

Tesó

Hozzászólt: Tanmolyda 2014.08.25. 08:08

babaúszás

Hozzászólt: tbrigi87 2014.06.22. 10:10

Gyerekbarát étterem

Hozzászólt: s.maja 2014.05.16. 14:02

további fórumtémék

kövessen minket